„A játék a kutatómunka legmagasabb formája”
Albert Einstein
A Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola Újlipótváros egyik legszebb helyén, a Pozsonyi, Radnóti Miklós, Gergely Győző és Hollán Ernő utcák által határolt területen áll. 1962. február 2-án nyitotta meg kapuit, amikor II-es Számú Általános Iskola néven fogadta az egyre növekvő gyermeklétszám miatt szűknek bizonyuló Sziget 8 – 10-ből kiszoruló diákokat. Iskolánk 1994. március 1-től viseli Herman Ottó, a híres természettudós, polihisztor nevét.
Kiemelt nevelési célunk a környezettudatosságra, fenntarthatóságra nevelés.
1987-ben a kerületben elsőként indítottuk el az erdei iskola programot, ahol a környezeti nevelés mellett a közösségépítés kap hangsúlyos szerepet. 2005-ben, 2008-ban, és 2011-ben elnyertük az Öko-iskola címet. 2012 óta Örökös Ökoiskola cím birtokosai vagyunk.
2019 áprilisában az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére, a Kárpátok Keretegyezmény konferenciájának gyakorlóhelyeként mutattuk be pedagógusok és diákok együtt, iskolánk a fenntarthatósági jógyakorlatait, a külföldi résztvevőknek angol nyelven. Ugyanebben az évben pályázati úton elnyertük az Energiatudatos Iskola címet is.
Iskolánkban a 2020-as új NAT bevezetésével is megmaradt a környezetismeret tantárgy 1-2. osztályban. Fontos célunk, hogy tanulóink nagyon korán megismerjék az összefüggéseket a természet és az ember között, megértsék, hogy generációnknak egyik legfontosabb feladata bolygónk megóvása.
Kiemelt oktatási célunk az angol nyelv magas szintű oktatása.
Célunk elérése érdekében diákjaink első osztálytól tanulják az angol nyelvet, 4. osztálytól emelt óraszámban, csoportbontásban. Iskolánkban minden adott a korszerű nyelvtanuláshoz: a tantermekben aktív táblák és angol nyelvű könyvtár is támogatja az idegen nyelvi kompetencia fejlesztését.
Az iskola alapfeladata az általános műveltséget megalapozó alapfokú nevelés, oktatás, felkészítés a sikeres továbbtanulásra.
Kiemelten kezeljük az első négy év alapozó munkáját, fontos feladat az alapkészségek kialakítása, fejlesztése. Azoknak a képességeknek, készségeknek, személyiségjegyeknek a fejlesztését tartjuk fontosnak, amelyek a későbbiekben a továbbhaladás szempontjából elengedhetetlenek. Módszereink közül a legfontosabbak a játék, a tevékenység és a projektalapú oktatás.
5-6. osztályban a tanulás tanítása van a központban. Célunk az önálló tanulás különböző formáinak elsajátíttatása diákjainkkal.
7-8. osztályban az egyéni különbségek figyelembe vételével, csoportbontásban tanítjuk a magyar nyelv és irodalom és matematika tantárgyakat. Célunk, hogy minden tanulónk fejlődését támogassuk, a tehetségeseket és a felzárkóztatásra szorulókat egyaránt.
Az egészséges életmódra nevelés céljából minden alsó tagozatos gyermek testnevelés óra keretében szervezett úszásoktatásban részesül. Részt veszünk az iskolám a Honvédban programban, mely lehetőséget ad évente 4 sportággal való megismerkedésre. Évente hagyományosan Mikulás foci kupát és Csuszka kupát rendezünk, iskolai sportkört tartunk. Részt veszünk a Diáksport napján és számos versenyen küzdenek a győzelemért tehetséges diákjaink.
Az együttműködésre nevelés céljából részt veszünk a különböző témaheteken: fenntarthatósági, digitális, pénz7, állatvédelmi. Hagyományos Herman pályázatunk, projektnapjaink pl. Herman Gála, DÖK Nap, jeles napjaink lehetőséget biztosítanak diákjainknak az együttgondolkodás, közös tevékenykedés megtapasztalására. Iskolánk tanulói, pedagógusi, szülői énekkart szervez, ahol az éneklés öröme fejleszti a közösségi összetartozás élményét.
Iskolánk folyamatosan karbantartott 18 tanteremmel, 2 előadóval, egy önálló könyvtárral, egy tornateremmel és egy tornaszobával rendelkezik. Az iskola taneszközökben kiválóan ellátott. A teljes épületben wifi lefedettség van. Minden tanterem ellátott a korszerű digitális tanóra megtartására szükséges eszközökkel: aktív tábla, projektor, számítógép támogatja a tanórákat. Önálló számítástechnika tantermünkben 24 munkaállomás található. Az iskolai könyvtárban további számítógépek állnak a diákok rendelkezésére a délutáni tanulás, önálló ismeretszerzésre céljából. A digitális tanórákon tabletek, laptopok állnak a diákok rendelkezésére.
Célunk, hogy gyerekeink a tanulás aktív részeseivé váljanak, ezáltal szívesen járjanak iskolába. Nálunk élmény a tanulás!
Iskolánk befogadó intézmény, melyben humánus bánásmód, demokratikus légkör uralkodik, Figyelünk egymásra. Az ambiciózus, gyermek centrikus pedagógusok szakos ellátottsága 100%-osan megoldott. Tanáraink a főiskolai, az egyetemi végzettségükkel elnyert tudásukat nem tekintik befejezettnek, továbbképzésekkel, az egymástól tanulás igényével folyamatosan fejlődnek, megújulnak.
Számítunk a szülők együttműködő támogatására. Munkánkat a szülői választmány, az intézményi tanács és a Tudásforrás Alapítvány támogatja.
Ágni Dóra igazgató